Románia külkereskedelmi mérleghiánya 10,7 százalékkal nőtt az első fél évben

Éves összevetésben 10,7 százalékkal nőtt Románia külkereskedelmi mérleghiánya az első fél évben - közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Romániában kevesebb vendég valamivel több éjszakát töltött júniusban a szálláshelyeken, mint tavaly

Júniusban 2,2 százalékkal kevesebb turista szállt meg idegenforgalmi szálláshelyen Romániában, mint egy évvel korábban - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet.

Romániában terjeszkedik a Bonafarm Csoport

A Bonafarm Csoport megállapodást írt alá a holland multinacionális tejipari cég, a Royal FrieslandCampina romániai leányvállalatának, a Friesland Romania S.A.-nak a megvásárlásáról - tájékoztatta az MTI-t a társaság csütörtökön.

Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe

Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.

Öt negyedéve a leggyengébb negyedéves növekedést érte el a második negyedévben az euróövezet

A második negyedévben 2023 vége óta a leggyengébb negyedéves GDP-növekedést ért el az euróövezet az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokra támaszkodó szerdán publikált jelentése szerint.

Uniós biztos: az EU-amerikai kereskedelmi megállapodás stabilitást hoz, és új korszakot nyit a transzatlanti együttműködésben

Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt - értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített uniós kereskedelmi megállapodást az Egyesült Államokkal.

Cseh miniszter: az EU-USA megállapodás stabilitást és kiszámíthatóságot jelent a kereskedelem számára

Az Európai Unió és az Egyesült Államok kereskedelmi megállapodása, amelynek része a 15 százalékos általános amerikai vám, alapvető biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a kereskedelem számára.

Szlovéniában nőtt a turisták száma az év első hat hónapjában

Az év első hat hónapjában 2,8 millió turista látogatott Szlovéniába és 6,9 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 8,4 százalékkal, a vendégéjszakáké 7,7 százalékkal volt több az előző év ugyanezen időszakához képest - közölte pénteken az ország statisztikai hivatala.

Kolozsvári céget vásárolt fel a francia energetikai nagyvállalat, a Vinci

Felvásárolta a kolozsvári EnergoBitet a francia energetikai nagyvállalat, a Vinci - írja az economica.net a cég közleménye alapján.

A német vállalatok már megérezték az amerikai vámemelések hatását az ifo felmérése szerint

A német feldolgozóipari vállalatok többsége már érzi üzleti gyakorlatában az amerikai vámemelések következményeit az ifo gazdaságkutató intézet felmérése szerint.

Megerősítette Románia befektetésre ajánlott minősítését a Standard&Poors

Változatlanul negatív kilátással megerősítette Románia hosszú futamidejű szuverén kötelezettségeinek "BBB-" besorolását a Standard&Poors.

A francia Alstom növelte negyedéves bevételét

Növelte negyedéves bevételét és rendelésállományát a vonatokat és vasúti jelzőberendezéseket is gyártó francia Alstom SA konszern.